Egy olyan egyedüllló városban élünk, amelynek történelme, nagyjai a mai kor embereinek is példamutató. Szent István királyunk 1000-ben Szent Asztrikot küldte Rómába II. Szilveszter pápához a magyar koronáért és a magyar emberek áldásáért. Asztrik, az első kalocsai érsek pedig szent életének példájával szüntelenül a lelkek üdvösségéért fáradozott. Országalapításunk idején sem volt ez máshogy. Szent Asztrik élvezte a király támogatását, ezért tudta fejleszteni az Érsekséget. Miért lenne ez másképp ma, amikor a fejlesztésekre sorra jelentkeznek be a városok, hogy elnyerjék a kormány által biztosított pénzforrásokat. Ezért tartjuk fontosnak, hogy Kalocsa olyan polgármestert válasszon, akinek megvannak a kapcsolatai, akit támogat a kormány és aki felajánlja szolgálatait Kalocsa lakosságának. Az alábbiakban, a fentiek megerősítéseként olvassák el Font Sándor országgyűési képviselő levelét, amelyet egy álfüggetlen polgármester-jelöltnek írt:
Kedves Ferdinánd - aki még véletlenül sem független!
Nem feltételezem rólad, hogy számodra tényleg annyira érthetetlen, hogy én, mint a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, az önkormányzati kampányban a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltjét Dr. Filvig Gézát és csapatát támogatom. Értem én természetesen, hogy most, miután a DK-Jobbik-LMP-Momentum foglya lettél, és amikor ezzel a nem elhanyagolható ténnyel bárki is szembesít, elveszíted a türelmed. Azt is értem, hogy látva az elmúlt öt év vegetálását a városban, amely úthoz vezető döntésekben neked döntő szereped volt (sokszor hangoztattad, hogy a testületben te vagy a mérleg nyelve...), kibillensz a magabiztosságodból, amikor a tényekkel valaki szembesít. Mert adott a migránspárti támogatói csoportod, akik adott esetben,
támogatásukért cserébe be fogják nyújtani neked a számlát (laktanyából migránsbefogadó?), miközben te a legyőzendő Fidesz-kormányzat paksi beruházásával kampányolsz. A többi polgármester-jelölthöz hasonlóan persze sorolhatod a választóknak, hogy velem majd milyen jól tudnál együtt dolgozni. De azzal a négy párttal a hátad mögött - amelyek minden nap a Fidesz-KDNP politikai halálát kívánják -, nos emiatt ez egy kissé illuzórikusnak tűnik.
A helyzet az, hogy Dr. Filvig Géza és csapatának a sikere még azon kalocsaiaknak is eredményt fog hozni, akik egyébként nem rajonganak a Fidesz-KDNP-ért. Pontosítok: véleményem szerint minden más választási variációban a lehetőségekhez képest Kalocsa csak rosszabbul járhat.
És mielőtt ezen gondolataimat is majd számon kéred, azt azért engedd meg, hogy nekem legalább legyen jövőképem Kalocsáról! Valós, megvalósítható, gyakorlati, földön járó, nem a kampányidőszak hevületében eldurrogtatott ígéret-halmaz. És hadd gondolkozzak azon, hogy hogyan kellene Kalocsát kiszabadítani ebből a "zsáktelepülési" állapotból, amely állapothoz te is hozzá járultál szavazataiddal az elmúlt öt évben (merthogy te voltál a mérleg nyelve...).
Van reális elképzelésem, hogyan kellene majd Kalocsát bekapcsolni a hazai és nemzetközi vallási turizmusba, hogyan lehetne a vállalkozások idecsalogatásával, és bővítésével növelni a munkahelyeket - ezért hívtam fel Varga Mihály pénzügyminiszter figyelmét a nemrég megalakult vállalkozói klubra, ahova el fog látogatni. Az országos trendhez hasonlóan hogyan kell Kalocsát a fiatalok számára vonzóvá tenni, hogy végül itt akarjanak majd lakni és családot alapítani, és még sorolhatnám...
Engem minden kalocsai sorsa érdekel, értük is dolgozom, és számukra a lehető legjobb javaslatot tettük a jelöltjeinkkel! A jövőképünk kész, ütemezett formában a programunk hamarosan megismerhető lesz.
Üdvözlettel:
Font Sándor